Nem szeretem a megszorításokat! Ügyfeleim pedig végképp nem szeretik: csak erőlködés, verejtékező homlok és hangos nyögések születnek belőle, eredménye pedig nagyon ritkán kecsegtet valami kézzel foghatóval. Ha valami megszorul, az sosem lehet jó.

Ezért jó lenne elhinnem Matolcsy Györgynek, hogy a ma bejelentettek nem megszorítások, hanem az ország egészének segítő intézkedések. Azonban bármennyire forgatom a számokat, bármennyire osztok és szorzok, nekem valahogyan nem jön ki a képlet. Ha valamit emelek, nevezetesen adókat, sőt még létre is hozok egy újat, akkor az több pénzt von el az emberektől, amit ők megszorításként fognak megélni.
Aztán lehet, hogy bennem van a hiba, és nem látom át az egészet. Lehet, csak az ügyfeleim miatt érzett aggodalom mondatja velem, hogy a huszonöt százalékos általános forgalmi adót megemelni huszonhét százalékra nem tesz jót a zsebünknek. Hiszen, ha emelkedik az áfa, nő a WC-papír, az elhasználódott pumpa és kefe, a tisztítószerek ára, amit a vendégeimre kell áthárítanom, ezzel is emelve a szolgáltatásom díját. Képzeljük el a helyzetet, amikor már nemcsak egy százassal kell készülni az aluljáró mellékhelyiségébe, de még egy öt forintossal is.
A nemzetgazdasági miniszter mégis azt mondja, hogy ez nem megszorítás, élénkíteni fogja a belső gazdaságot, befoltozza a lyukakat, csökkenti az államadósságot és még ki tudja milyen hatásai lesznek. Lehet, úgy vannak az egésszel, hogy addig-addig mondják az embereknek a dolgot, amíg azok el nem hiszik, de sajnos a számok makacsabbak annál, hogy megváltozzanak, és a "25 < 27" reláció kikezdhetetlen tény marad. Bár a kétharmad talán erre is feljogosítja őket, ki tudja?

De nem csak áfát fognak emelni, hanem - és itt most szemüveget emelek és vágólapot - munkavállalói egészségbiztosítási járulékot, méghozzá egy egész százalékponttal. Tehát a hét és fél százalékos adóból nyolc és fél százalékos adó lesz. Forintosítva: százezer bruttó esetén nem 7500 forint, hanem 8500 forint lesz a levonás. Bár ezt csak a forradalmár énem mondatja velem, nem az adószakértői hozzáértésem.
Ez azonban némileg elgondolkodtat: bruttó százezer forintnál ez három egész és egyharmad vizitdíj, amit akkor is meg kell fizetnem, ha nem megyek orvoshoz. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy a munkavállalói egészségbiztosítási járulék és a vizitdíj közé egyenlőségjelet lehetne tenni, mégis elgondolkodtat, hogy valójában az eseti díjnak jobban örülnék, mint a rendszeres adónak. Hiszen nem várhatom el minden aluljárót használótól, hogy fizessem nekem háromszázharminchárom forintot csak azért, mert elhaladt az illemhely előtt, de azoktól jogosan követelem a százast, aki használja a fülkéim csendjét a felfrissülésre.

Szóval, szeretnék én hinni, de sajnos nem tudok.

Ki vagyok én? Nem lényeg, nevezzetek csak WC-fülke forradalmárnak.
Naponta olvasom a különböző médiumokat, amiket a kedves vendégeim egy-egy erőteljes anyagmozgatás végeztével rám ruháznak, így van rálátásom arra, hogy mi történik ebben az országban. Azonban nem vagyok közgazdász, politológus, szociológus, még csak egyetemi diplomám sincsen, így vannak kérdéskörök, amiket egyszerűen nem értek. Ezeken a dolgokon magam is el szoktam elmélkedni a fehér fajanszon trónolva, melyeket ide le is írok.
Nem vagyok politikailag aktív, leginkább liberálisnak vallom magam, így nem is ítélkezem, csak kérdezek. Ha válaszolsz, azt megköszönöm, és ha hagysz itt valamit, amin elgondolkodhatom, befizetlek egy repülőútra a hideg csempék és csaptelepek világába.